Férfi-női kapcsolatok

Férfi-női kapcsolatok, avagy a szülő hogyan viszonyul különnemű gyermekeihez

Saját tapasztalatokra is hagyatkozva, kinyilváníthatom, hogy akárcsak egy anyuka, nem tud egyformán viszonyulni gyermekei felé. Így nem mondhatják, hogy ugyan úgy viselkednek a legidősebb fiú gyermekkel, mint annak húgával. A korai anyuka-gyermek kapcsolat is befolyásolja a testvérek közti viszonyt, illetve a szülő-gyermek viszonyukat is. Szerintem mindegyik családban máshogy történik ez, nem lehet rendesen kiemelni egy példát, mintha csak általánosítva lenne. De megpróbálok néhányat kiemelni, ami több helyen is előfordulhatott már. Ehhez elsősorban anyukámat interjúvoltam meg, aki négy gyermeknek adott életet, egy fiúnak és három lánynak. Elmondása szerint, ha van apa-anya egy családban, akkor eléggé kiegyensúlyozott lesz az a család. Egy apuka kritikusabban áll hozzá a fiú gyermekéhez, mint mondjuk a lányához, akit óvni akar, elkényeztetni. Míg az anyukánál a lánya felé, mint "szövetséges" inkább kritikusabb, a fiát meg leginkább nyomorgatná a szeretetével. Ezzel pedig egyensúlyba helyeződnek a kapcsolatok. Bár néha ez is máshogy alakulhat, mint például egy alkoholista apuka mellett. Egyik volt osztálytársamnál, nevezzük A-nak, volt az, hogy az anyja ott hagyta őket, a bátyja meg eltűnt. Az apukája alkoholista lett, majd ismét kapcsolatba lépett egy nővel, akivel négy fiúgyermekük született. Viszont nem rég ott hagyta a nő, mert agresszív volt az apuka. A egyedül maradt az alkoholista, agresszív apjával, aki - bár nem vallotta be, de meglátszott rajta - verte. De lehet egészséges is egy válás. Másik volt osztálytársamnál, akit B-nek nevezzünk el, még mikor kicsi volt, elváltak a szülei, és az anyja kapcsolatba lépett az építészükkel, aki tervezte a házukat. Sokáig voltak konfliktusok az anyuka és a két lánya között, de megbékéltek. Majd az apukájukkal is ugyanúgy békére találtak, és már bármelyiküknél szívesen voltak. Ehhez hasonló példának még mesélhetek egy barátnőmről, akit C-nek nevezzünk. A szülei elváltak, és hatalmas csetepaté alakult ki a családban, amely emiatt teljesen szétesett. C ezt alig tudta elviselni, nem volt akkor senki mellette, és hiába állt az anyukája mellé, ő észre se vette, csak a saját bajával törődött. Aztán sokáig az anyjánál élt, de ahogyan egyre többször összeveszett vele, és annak párjával, apjához költözött. Ennek hatására egy ideig mindenki vele kiabált, hogy miért költözött el. Végül mindenki lenyugodott, elfogadták a kialakult helyzetet, és az apjával egy nagyon szoros kapcsolatot alakított ki, most pedig már a nővérével is ismét jóban vannak, pár kilengést leszámítva. A saját szemszögemből nézve az én családomat, igen érdekes dologra bukkantam. A két nagyobb testvérem anyukám előző házasságából születtek, ám bizonyos okok miatt elváltak. Ez mindkét testvéremet eléggé megviselte. Aztán mikor már apukámmal összeházasodott anyukám, apám és nővérem között kialakult egy konfliktus, bár hiányos ismereteim alapján, nem tudom pontosan miért. Lehet következtetni, hogy nem tudta elfogadni apát, esetleg az is megviselte, hogy Miskolcról kellett ide költöznünk, és mindenkit ott kellett hagynia. A bátyám ez időben az apjánál maradt, hogy ott befejezze a középiskolát. Azóta évek teltek el, és közelebb is kerültek egymáshoz apámmal. Bár jó sok idő kellett hozzá, mivel már mindketten egyetemisták. 

Vannak olyan szülők, akik nem tudják elengedni a gyermekeiket, akkor sem, mikor már felnőttek. Anyukám a Figyelj Rám! KHE (Köz Hasznú Egyesület) -nél dolgozik, ahonnan felsorolt erre egypár példát. Tudni kell, hogy itt megváltozott munkaképességű emberekkel foglalkoznak. Volt olyan kolléganője, nevezzük D-nek, akit annyira nem engedett el az apja, hogy ugyan a munka helyén mindenkivel egyetértett, bólogatott, otthon mindig panaszkodott. Az apja pedig berontott a munkahelyére, és mindenkit név szerint kioktatott, leszidott, hogy mit nem kellene csinálniuk, és mit képzelnek magukról. Mindezt a már majdnem negyven éves nő apukája. Ezzel azt is bizonyítva, hogy nem engedte el a lányát, még mindig ott áll mögötte, és babusgatja, "fogja a kezét". 

Ezekből a példákból én azt tudtam lekövetkeztetni, hogy minden családban más a kapcsolat. Lehetnek hasonlóságok, lehet azt mondani, hogy majdnem ugyan az a helyzet, de ez nem igaz. Ahogyan minden ember, mindenkinek más a személyisége, így minden helyzet is más. Mindegyikben van rossz, és jó. Mindegyikre lehetne találni megoldást, ha nagyon akarnánk. 

Anyukám nagyon közhelyes, tőle idézve, "útravalóját nincs más megoldás, mint a feltétel nélküli szeretet."